Névnap: Oszkár
A névanalízis szerint az Oszkár név okos, a művészetekre igen fogékony személyiség kialakulását támogatja. A szépség minden minőségével kapcsolatban rendkívül befogadó, ezek személyére ösztönző hatással vannak. Ilyenkor alkotókészsége nem ismer határokat. Nagyon érzékeny, és ez az érzékenység gyorsan reagál a külvilág minden eseményére. Nem árt figyelnie, hogy ne vigye túlzásba a féltékenységet. Érzékenységének következménye lehet az is, hogy sokkal többet észlel az élet történéseiből, mint amit ki tud fejezni, vagy teljessségében meg tud érteni. A misztérium iránti fogékonysága nyitottá teszi a vallással, illetve az okkultizmussal szemben.
Az Oszkár név a régi germán Ansgar névből származó angol és skandináv névből ered. Elemeinek jelentése: isten(ség), dárda. Északi germán eredetű jelentése: jó dárda. Ír-kelta eredetű jelentése: szarvast kedvelő.
Szent Oszkár emléknapja február 3-án van, de azért néhány szóban emlékezzunk meg az Észak Apostolaként is emlegetett szentről. Oszkár a XI. században tevékenykedett, Dánia megtérítése volt a feladata. Rengeteg nehézségbe ütközött, de küldetését még a legreménytelenebb helyzetben sem adta föl. Munkáját látva IV. Gergely pápa érseki címet adott Oszkárnak, és kinevezte egész Skandinávia pápai legátusává, ami azt jelentette, hogy az egész északi terület misszionálását rábízta.
A hírességek közül emékezzünk meg Kaufmann Oszkárról, a magyar származású berlini építészről, aki egyike a jelenkor legkiválóbb színházépítőinek. Művei színháztechnikai szempontból kifogástalanok, formanyelve újszerű és modern törekvésű, de mindig mérsékelt és előkelő. Főbb művei Berlinben a Königgrätzer Theater, a Volksbühne, a Theater am Kurfürstendamm, a Reinhardt-féle Komoedie, Bremerhavenben a városi színház. Több áruházat és lakóépületet is tervezett, legutóbb a berlini sportpalotát építette át.
A névanalízis szerint az Oszkár név okos, a művészetekre igen fogékony személyiség kialakulását támogatja. A szépség minden minőségével kapcsolatban rendkívül befogadó, ezek személyére ösztönző hatással vannak. Ilyenkor alkotókészsége nem ismer határokat. Nagyon érzékeny, és ez az érzékenység gyorsan reagál a külvilág minden eseményére. Nem árt figyelnie, hogy ne vigye túlzásba a féltékenységet. Érzékenységének következménye lehet az is, hogy sokkal többet észlel az élet történéseiből, mint amit ki tud fejezni, vagy teljessségében meg tud érteni. A misztérium iránti fogékonysága nyitottá teszi a vallással, illetve az okkultizmussal szemben.
Becézés: Oszi(ka).
Névnapjukat az Oszkárok február 3-án, március 3-án, július 31-én vagy december 1-én ünnepelhetik.
Források: Ladó-Bíró, Kálmán, kabalarians, Művészeti lexikon, Szentek élete.